ADSL hibakeresési segédlet
Gyakran előfordul, hogy olyan hibát észlel, amit saját maga is meg tud javítani, csupán apróbb műveletekkel. Kérjük, mielőtt ügyfélszolgálatunkat vagy szerelőt hívna, végezzen el néhány ellenőrzést, és próbálja meg elhárítani az adódó hibát, hogy időt és pénzt spórolhasson meg. Az alábbi menüpontokban néhány gyakran előforduló hibalehetőség okát és lehetséges elhárítási módját írtuk le Önnek, hogy minél előbb újra élvezni tudja ADSL Internet szolgáltatásunkat.
Amennyiben az Ön által észlelt hiba nincs a felsoroltak között, illetve a javasolt megoldások nem segítenek annak elhárításában, kérjük hívja telefonos ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából helyi tarifával hívható 40/200-911-es telefonszámon vagy további elérhetőségeink valamelyikén.
Ha a Magyar Telekom telefonközpontjával fennálló kapcsolatot jelző lámpa nem világít (ld. fent), de a kábelek megfelelően vannak csatlakoztatva, akkor húzza ki a modemet 2-3 másodpercre, majd dugja vissza. Huawey, Askey, D-link modemnél, a hátulján lévő 3 mm átmérőjű nyílásban elrejtett reset gomb 20-30 mp megnyomásával lehet újraindítani. Ekkor egy szinkronizáció fut le a modem és a központ között. Ha ez mégsem történik meg, hívja ügyfélszolgálatunkat!
Ha minden led világít a modemen, akkor indítsa újra a modemet, ha ezután sem tud csatlakozni, készítsen új kapcsolódási ikont a Sajátgép/Telefonos Hálózat vagy Vezérlőpult/Hálózati Kapcsolatok ponton belül. Végső esetben hívja az ügyfélszolgálatot segítségért, illetve vonal vizsgálatáért.
Ha a GYŐR.NET-től kapott modeme van és a garancia (12 hónap) idején belül hibásodott meg, vagy a Magyar Telekom által biztosított (normál kiépítésű ADSL esetén kapott Siemens, Dialcom, Huawei vagy D-Link 360T) modemmel rendelkezik, akkor jelezze azt ügyfélszolgálatunkon. GYŐR.NET-től kapott garanciális és hibásnak bizonyult modem esetén a modemet cseréljük, Magyar Telekom tulajdonú modem esetén a problémát továbbítjuk a Magyar Telekom felé aki a modem vizsgálatáról és szükség esetén cseréjéről gondoskodik.
Windows XP esetén a hálózati kártyát a vezérlőpult hálózati kapcsolatok ablakában, a helyi kapcsolatra jobb egérgombbal kattintva és az engedélyezés menüpontot választva engedélyezheti.
A tesztszerver eléréséről részletesen a T-Home oldalán olvashat.
Amennyiben az Ön által észlelt hiba nincs a felsoroltak között, illetve a javasolt megoldások nem segítenek annak elhárításában, kérjük hívja telefonos ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából helyi tarifával hívható 40/200-911-es telefonszámon vagy további elérhetőségeink valamelyikén.
1. Távoli számítógép nem válaszol - 678-as (Vista rendszernél 815-ös) hibakód
Ha a modemen az ADSL-t jelző lámpa szabályosan villog, vagy nem világít, ellenőrizze az összeköttetést a splitter (ADSL szűrő) és a modem között. A splitteren (ADSL szűrőn) a modemből jövő kábel az ADSL/NT feliratú nyílásba legyen csatlakoztatva, az ISDN feliratúba a telefonkábel, a Line-ba pedig a falból jövő vonal.2. Modem hibák
- Siemens modem: SYNC led pirosan világít
- Telindus modem: WAN link led nem világít vagy villog
- Dialcom modem: Alert led pirosan világít
- Huawey modem: ADSL Link led nem világít vagy villog
- Askey modem: DSL led nem világít vagy villog
- D-Link modem: DSL led nem világít vagy villog
Ha a Magyar Telekom telefonközpontjával fennálló kapcsolatot jelző lámpa nem világít (ld. fent), de a kábelek megfelelően vannak csatlakoztatva, akkor húzza ki a modemet 2-3 másodpercre, majd dugja vissza. Huawey, Askey, D-link modemnél, a hátulján lévő 3 mm átmérőjű nyílásban elrejtett reset gomb 20-30 mp megnyomásával lehet újraindítani. Ekkor egy szinkronizáció fut le a modem és a központ között. Ha ez mégsem történik meg, hívja ügyfélszolgálatunkat!
Ha minden led világít a modemen, akkor indítsa újra a modemet, ha ezután sem tud csatlakozni, készítsen új kapcsolódási ikont a Sajátgép/Telefonos Hálózat vagy Vezérlőpult/Hálózati Kapcsolatok ponton belül. Végső esetben hívja az ügyfélszolgálatot segítségért, illetve vonal vizsgálatáért.
3. A modemen semmilyen led nem világít (nincs áramellátás)
Húzza ki a modemet, majd újra csatlakoztassa a hálózathoz. Helyezze át másik konnektorba, és ha ezután sem működik, akkor az eszköz működésképtelen.Ha a GYŐR.NET-től kapott modeme van és a garancia (12 hónap) idején belül hibásodott meg, vagy a Magyar Telekom által biztosított (normál kiépítésű ADSL esetén kapott Siemens, Dialcom, Huawei vagy D-Link 360T) modemmel rendelkezik, akkor jelezze azt ügyfélszolgálatunkon. GYŐR.NET-től kapott garanciális és hibásnak bizonyult modem esetén a modemet cseréljük, Magyar Telekom tulajdonú modem esetén a problémát továbbítjuk a Magyar Telekom felé aki a modem vizsgálatáról és szükség esetén cseréjéről gondoskodik.
4. A modemen a számítógéppel való kapcsolatot jelző led nem világít
Az ADSL-technológiából fakadóan nem a számítógép van közvetlen kapcsolatban a modemmel, hanem az ethernet/hálókártya. Egy virtuális modem alakul ki a tárcsázó program segítségével a hálózati kártyán. Amennyiben a modemen a géppel való kapcsolatot jelző led nem világít, ellenőrizni kell, hogy a kábel be van-e dugva. Ha igen, akkor a probléma a hálózati kártya szoftveres vagy fizika eredetű hibája. Ilyen esetben hívjon számítógépes szakembert.- Siemens modem: 10baseT nem világít
- Telindus modem: LAN led nem világít
- Dialcom modem: LAN led nem világít
- Huawey modem: LAN led nem világít
- Askey modem: Ethernet led nem világít
- D-Link modem: Ethernet led nem világít
5. A router nem csatlakozik a szolgáltatóhoz
Indítsa újra a routert modemmel együtt. Amennyiben ezután sem sikeres a csatlakozás, tesztelje le egy számítógéppel. Amennyiben a számítógéppel sem sikerül csatlakoznia, akkor a fentiek alapján kell eljárni.6 . A megadott cél nem érhető el - 769-es (Vista rendszernél 814-es) hibakód
Ha "a megadott cél nem elérhető" hibaüzenetet kapja Windows XP/2003/ Vista esetén, akkor a hálózati kártya le van tiltva. Engedélyezze, majd próbáljon csatlakozni.Windows XP esetén a hálózati kártyát a vezérlőpult hálózati kapcsolatok ablakában, a helyi kapcsolatra jobb egérgombbal kattintva és az engedélyezés menüpontot választva engedélyezheti.
7. Hozzáférés megtagadva, mert a felhasználónév és/vagy jelszó érvénytelen - 691-es hibakód
Amennyiben rossz felhasználónév vagy jelszó hibaüzenetet kap, ellenőrizze le, hogy a megfelelő adatok vannak e megadva a csatlakozásban. Ne felejtse el egyéni ADSL előfizetés esetén a @adsl1.wsi.hu, üzleti ADSL előfizetés esetén a @adsl2.wsi.hu végződést beírni. Írja be újból a jelszót, majd ha nem sikerül a kapcsolódás hívja az ügyfélszolgálatot.8. Lassú az internetes kapcsolat
Ha az ADSL-kapcsolatát lassúnak véli, tesztelje le a sebességet! Készítsen egy DSL csatlakozási ikont, felhasználónévként az adsl@test e-mail címet megadva, jelszóként pedig a test szót. Csatlakozzon fel az újonnan léterhozott csatlakozással, majd lépjen fel a http://www.adslteszt.t-com.hu vagy http://192.168.9.1 oldalra. Végezze el a tesztet, majd a kapott eredményt, és a hivatkozási számot jegyezze fel. Ha az eredményt túl lassúnak találja, hívja ügyfélszolgálatunkat!A tesztszerver eléréséről részletesen a T-Home oldalán olvashat.




